Nem foglalkozik velem. Egyáltalán nem. Két éve együtt vagyunk, eddig nem volt semmi gond.
Talán van egy másik nő az életében? Sosem voltam féltékeny, most mégis úgy érzem, hogy úrrá lett rajtam. De már vagy három hete nem igazán szól hozzám, nem veszi fel a telefont..Ilyen egy kapcsolat? Nem hinném. Aggódnom kéne? Talán. Azt se tudom, hogy hol van ebben a pillanatban, ma is szó nélkül lelépett.
Hazajött, vacsorázott, leült a tv elé, és bámulta. Körülbelül egy órával később kapott egy üzenetet, sokáig olvasta. De semmit nem tudtam kivenni az arckifejezéséből. Pár pillanat múlva felkapta a cuccait, annyit mondott hogy mennie kell és kiviharzott az ajtón. És megint itt hagyott, meg sem hallotta a kérdéseim afelől, hogy hová megy. Csak elment.
Egyedül ülök a fotelemben, a lehetetlenre várva,..hogy hazajön valami meglepetéssel, és azt mondja hogy csak ezért volt távol..de nem jött. A telefonomat szorongatva bámultam ki az ablakon ahol a nap világította telehold olyan közelinek tűnt mintha egy karnyújtásnyira lenne.
*hajnali 2 óra*
Már görcsölt a lábam, mert sokáig egy helyben ültem. Elkapott a hányinger, attól a gondolattól hogy most más nővel van. Lassan kinyújtottam a lábamat. Egyre feljebb éreztem a torkomban azt a maró savat.
Kiszaladtam a konyhába, és eszeveszettül keresni kezdtem valami italt ami bennem tartja a vacsorámat. A hűtőben találtam egy félig tele ásványvizes palackot. Nem babráltam a pohárral. Lecsavartam a kupakot, és az üvegből kortyoltam. Utálom az ásványvizet, de pillanatnyilag nem volt más ötletem. Vissza cammogtam a szobába ledobtam magam az ágyba. Mivel nem tudtam még elaludni, bekapcsoltam a tv-t. Krimi ment, amit mellesleg szeretek, úgyhogy azt néztem.
Fél órával később már jobban voltam, elmúlt a hányingerem. Abár még egy kicsit szédültem. Nem emlékszem a sorozat végére. Szemhéjaim lassan lezáródtak.
*délután*
Megébredtem a telefonom jelzésére. SMS-t kaptam. Biztos Harry az.
Izgatottan nyitottam meg az üzenetet, de hirtelen elszontyolodtam amikor láttam, hogy a Dominó küldött egy számukra fontos SMS-t, mint minden hónap végén.
Nem tudja, hogy létezem. Harry elfelejtett. És itt betelt a pohár.
"Legjobb" megoldás az lesz ha el..elhagyom. Megborzongtam a gondolatára. Majd kitalál valamit a haverjainak, elvégre ő Harold Edward Styles, a suli legjobb, legdögösebb, legbefolyásosabb tanulója, mindenki oda van érte.
Oda sétáltam a szekrényhez, és előhúztam a bőröndömet. Letettem az ágyra, és elkezdtem bele pakolni a legszükségesebb dolgaimat a könnyeimmel küszködve.
Felkaptam a cipőmet, és a bőröndömet magam után húzva kifelé vettem az irányt.
A bejárati ajtóból még utoljára visszanéztem, mély levegőt vettem és bezártam majd elindultam a buszmegállóba. Közben felhívtam Liamet, a bátyámat:
-Igen B.?
-Liam? Baj van. Lehet, hogy hülyeséget csináltam, de arra szeretnélek kérni, engedd meg hadd lakjak nálad egy ideig, majd később mindet elmondok..- hadartam sírva.
-Rendben hugi, nyugodj meg, elmenjek érted?
-Nem kell, tényleg,köszönöm, mindjárt úgyis jön a busz.-szipogtam.
-Kimegyek eléd-mondta.
-Oké Liam, köszönöm, szia!
-Szia!-köszönt el.
Miután letettem a telefont, még egy percet sem kellett várnom a buszra. Nyikorogva állt meg.
Felszálltam, körülnéztem hely után kutatva. Két hely volt. Egy idős ember és egy fiatal srác mellett. Végül a barna hajú srác mellé ültem, akinek feje le volt hajtva és zenét hallgatott. Én is bedugtam a fülhallgatómat és kibámultam az ablakon.
Liam lakása fél órányira volt. Amikor felálltam jelezni, a srác hirtelen felkapta a fejét, mire én egy gyönyörű zöldes-kék szempárral néztem farkasszemet.
Az ilyen szemeket be kellene tiltani. Vagy hozni kellene egy törvényt, hogy az ilyen szép szemű fiúknak kizárólag napszemüvegben szabad megjelenniük. Gyorsan visszahajtotta a fejét. Én meg céklavörös fejjel vigyorogtam az engem bámuló tömegnek. Azt hittem sosem érek oda.
Mikor odaértem, Liam már ott várt. Rám mosolygott.
Odafutottam és megöleltem. 2-3 percig öleltük egymást, és éreztem, hogy biztonságban vagyok.
-Jól vagy?-kérdezte aggodalmaskodva.
-Nem igazán, de majd mindent elmondok csak menjünk.- remegett a hangom.
Lassan elindultunk. Útközben azon gondolkodtam, hogy hogyan csinálhattam volna másképp.
Ha ott maradtam volna, megőrűltem volna. De most bűntudatom van. Még mindig szeretem. Talán még nem késő..Még visszamehetek. Nem tettem meg.
Liam lakásához sétálva nem szóltunk egymáshoz. Még a liftben sem.
A bátyám a nyolcadikon lakik.
Csendben kinyitotta az ajtót, és beinvitált a házba. Miután felakasztottam a kabátomat a fogasra, felmértem a "terepet". Semmit sem változott. De a bátyám lakása nem egy tipikus fiú lakás. Ragyogó rend van.
Az említett leültetett a fotelébe, és egy meleg takaróval betakart.
Kiment, majd pár perc múlva visszajött egy bögre gőzölgő, forró teával.
-Kö..sz..nöm- makogtam.
-Bármikor- mondta gyengéden. Elmosolyodtam. De a mosolyom hamar lehervadt Liam kérdésétől:
-Mi a baj? Összevesztetek?
-Hát......-elmondtam neki mindent az elmúlt hetekről - ...Liam..sajnálom...hiszen az egyik legjobb barátod...és én meg itt elrontok mindent...-ordítottam.
-Betsy, ide figyelj, nem a te hibád, és ha valaki így bánik a húgommal, az nem érdemli meg, hogy a barátom legyen. Szóval nyugodj meg, én mindig itt leszek melletted!- vigasztalt.
-Köszönök mindent, de nem akarok a terhedre lenni.
-Nem vagy a terhemre. Viszont most meg foglak csikizni, úgy, mint a régi szép időkben.
-Azt már nem! Hajrá öcsike! - nevetve kezdtem el futni előle. Hiába. Két perc alatt megfogott, a földre terített és össze-vissza csiklandozott. Úgy hahotáztunk, hogy zengett tölünk az egész lépcsőház. Negyed órával később már kiterülve feküdtünk a földön.
A csendet Liam törte meg:
-Rendeltem pizzát vacsira, és gondoltam megnézhetnénk egy vígjátékot. Mit szólsz hozzá?- kérdezte izgatottan.
-Benne vagyok- kacsintottam egyet.
-Szupeer! Akkor addig elmehetsz zuhanyozni, én meg megágyazok neked, jó?- kacsintott vissza.
-Oké! - elővettem a neszeszerem, bementem a fürdőbe de nem zárkóztam be. Minek? Liam a bátyám, előtte sosem szégyelltem magam. A tükör előtt bohóckodva vágtam grimaszokat, teljesen megfeledkezve az időről.
-Ja, fürödni kéne..- nevettem magamon.
Tusolás közben énekeltem az Impossible-t Arthur James-től.
Elzártam a csapot, magamra csavartam a törölközőt, és nyúltam volna a kilincs felé...de meghallottam egy másik hangot Liamén kívűl. Kirázott a hideg.
